2010. szeptember 22., szerda

Családi szombat a "kultúrák határán"

2010. október 9-én, szombaton 9-14. óra között újra izgalmas programokkal invitáljuk könyvtárunkba a családokat. A kicsiktől a nagyokig mindenkit szeretettel várunk a Kultúrák határán címet viselő családi napunkon!

Programok:

10.30-tól Baba-Mama, Klub Závotiné Reisner Anita óvópedagógus tartja népszerű babaklubját a gyermekkönyvtárban.



11.00 órától a Hollandia a könyvtárban című programsorozatunk részeként a Jip & Janneke című népszerű holland mese elevenedik meg a könyvtárunkban az ELTE néderlandisztika szakos diákjainak segítségével. A hallgatók részleteket olvasnak a meséből a kicsiknek, majd gyermekkönyvtárosunk közreműködésével kifestőkön és színezőkön próbálhatják ki kézügyességüket a gyerekek, természetesen a holland mese hőseinek történeteihez kapcsolódva.


(kép: http://sandysays.tumblr.com)

12.00 órától következnek felnőtt programjaink. Dr. Gera Judit professzor, az ELTE Néderlandisztika Tanszék vezetője, műfordító tisztel meg minket vetítéssel egybekötött előadásával, ahol többek között a Gondolat kiadó Akcentusok sorozatáról, azaz a magyar nyelven megjelent kortárs holland nyelvű irodalomról is értekezik. Az előadáshoz gondolatébresztőként ajánljuk azt a vitát, ami melyet az Élet és Irodalom hasábjain folytatott Gera Judit és Kerékjártó Ágnes. A linkekre kattintva olvasható Kerékjártó Ágnes : Látható vagy elmondható világ? Gondolatok a holland kultúra sajátos minőségéről valamint Gera Judit : A holland kultúra sokféle arca című írása.


(kép: litera.hu)

13.00 órától részben kapcsolódva az előadáshoz, könyvtárunk régi szakmai partnere, a Compass Egyesület képviselői tartanak előadást az új kultúrák befogadásának jellemzőiről. A kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell működniük. A Compass Egyesület az Európai Önkéntes Szolgálat keretében sok magyar fiatalt küldött külföldre és fogadott
külföldi önkénteseket 9-12 hónapos szolgálatra. Ezek tapasztalatin keresztül mutatja be Lechner István, valamint egy Magyarországon élő külföldi-, és egy külföldről hosszabb idő után hazatért magyar önkéntes az interkulturális környezet előnyeit, valamint sajátosságait, esetleges veszélyeit is.



Családi napunk a TÁMOP 3.2.4. támogatásával, valamint a Holland Királyáság Budapesti Nagykövetségével segítségével valósul meg. A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése